Diákévek


 
  A gimnázium befejezése után, 1681-ben felvették az akadémiára a tógátus diákok sorába. Őket már a rektor és a rektorhelyettesek tanították, akik mindannyian külföldi egyetemet végzett professzorok voltak. Itt két éven tanult teológiát, majd tovább folytatva tanulmányait - mivel jó tehetségű diáknak bizonyult - preceptorként az ötödévesek, akkori nevükön "quintariusok", majd a negyedikesek, vagyis "qarta- riusok" vezetője lett. Ebből az időből maradt fenn tanári notesze, amelybe diákjai nevét és előmenetelét jegyezte fel. Valószínűleg ez a legrégibb magyar tanári jegyzetfüzet. Az akadémiai évek alatt kedves tanárai voltak: M ártonfalvi G yörgy , aki 1660-ban Váradról menekült Debrecenbe diákjaival együtt a török elől, növelve ezzel is az iskola hírnevét és színvonalát. Ő volt az, aki a puritán szellemiségre formálta Debrecen arculatát; Szilágyi Tönkő Márton, aki 1670-től tanított az akadémián Komáromi Csipkés György utódjaként; valamint Lisznyai Kováts Pál, aki Sárospatakról került Debrecenbe 1679-ben, hollandiai tanulmányai befejezése és a professzori cím megszerzése után.
Az akkori időkben szokás volt, hogy az iskola tógatus diákjai az akadémiai tanulmányaik után külföldi: német, hollandiai és angliai protestáns egyetemekre mentek továbbtanulni, ahol személyesen megismerkedhettek a kor Európa-szerte ismert nagy gondolkodóival, tanaikkal. Az ott megszerzett tudásukról aztán ún. disputák formájában bizonyságot téve megkapták a professzori fokozatot, és visszatérve eredeti iskolájukba - vagy más magyarországi akadémiákra - tanították a következő nemzedéket.

Bár Debrecen városára ekkoriban nehéz idők jártak - hiszen alig tíz éve történt, 1675-ben, hogy a császári seregek kirabolták a várost bujdosó kurucok után kutatva -, az iskolának mégis sikerült elegendő támogatást szereznie ahhoz, hogy diákjai továbbra is külföldre utazhassanak tanulmányokat végezni. Ebben nagy szerepe volt Mártonfalvi Györgynek, az iskola rektorának. Neki sikerült Apafi Mihálynál, Erdély fejedelménél kieszközölnie, hogy a debreceni iskolát tekintse a váradi iskola utódjának, mivel mind tanárait, mind diákjait Debrecen városa fogadta be, mikor a török elől bujdosniuk kellett. Apafi ezt az érvet elfogadva kezdetben 2000, majd 5000 sódarabot juttatott az iskolának évente, amit Mártonfalvi a deákok külföldi tanulmányaira fordított.

Az ifjú Miklós is így jutott ki 1685-ben Hollandiába, akkori szóhasználattal Belgiomba. A művelt debreceni polgár fia, a tanárok kedveltje nagy gonddal készült akadémiai útjára. Az útipoggyász elkészítésében nagy segítségére volt közeli rokona, Szoboszlai N. Sámuel, aki már korábban járt Hollandiában. Jó viszony állt fenn a két család között, hiszen az ifjú Sámuel külföldi tanulmányait Miklós édesapja sokban támogatta. Ő a teológiai tanulmányok mellett orvosi oklevelet is szerzett, ami valószínűleg nagyon imponált a tudásszomjas Miklósnak.

Az előkészületek után végül 1685. június 8-án, 24 évesen indult a német területeken át Hollandiába. Első állomása Franeken volt, majd Hága. Ezekben a városokban azonban valószínűleg nem sok időt töltött, mivel 1686. január 27-én már a ley- deni egyetem évkönyvébe írja be a nevét mint akadémiai polgár. Itt legalább 2 évet tölt. Ekkor határozza el, hogy addig nem tér haza Magyarországra, míg kora minden tudós férfiújának barátságába nem ajánlotta magát. így jut el Amsterdamba, Utrechtbe, Rotterdamba, majd Groningenbe.