Apáti Madár Miklós
református lelkész, teológiai és filozófiai író, orvos


               
  Született:1662.december 4-én Debrecenben
  Édesapja:Apáti Miklós Debrecen városának előkelő hivatalnoka, bírája
  Édesanyja:Melius Juhász Péter (1536 - 1572) író, egyháztudós unokája
  Életútja:
  1681Debreceni Református Kollégium diákja
  1682 - 1684tógátus ifjúként már tanított az alsó osztályokban
  1685-tőlhollandiai egyetemeken folytatott tanulmányokat
  1687Belgiumban tanult
  1689hazaindult Amszterdamból
  1690ért haza
  1691házasságot kötött Varannai Klárával
  1703 körülelőbb Deregnyőben prédikátoroskodott, majd Nagykaposon lelkész
  1707Dobóruszkán és Varannón
  1713Lasztócon
  1718Nagytoronyán, Bodrogkeresztúron
  1721Debrecenben a városi ispotály lelkésze és városi tanácsos
  1724december 24-én elhunyt Debrecenben
  Munkái:
  Utilitas pathematum animorum, kézirat, 1680 (elkallódott)
Magy. ford.: A lelkiállapotok haszna
Disputatio theologica-critica tripartita naturae, 1686
De Virga Mosis, 1687, Magy.ford.: Mózes vesszeje
Vita triumphans civilis, Amszterdam, 1688, Magy.ford.: Diadalmaskodó élet
Vigasztaló levél Vári Mihály uramhoz, Kolozsvár, 1716
Adversaria, kézirat, Debreceni Református Koll. Nagykönyvtár R.617.
Album, Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára R. 689. jelzet alatt őrzi
Alkalmi versek, disputációk szerzője és verseket fordít.
  Apátival és munkásságával foglalkozó irodalom jegyzéke:
  Weszprémi István: Succincta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia 1-4., (1774 - 1787) bilingvis kiadásban megjelent 1970-ben Budapesten, IV. kötet, 64 - 115 old.
Erdélyi János: A hazai bölcsészet múltja, 1856
Sárospataki Füzetek, 1857 / 58. II. 623 - 635., Erdélyi János
Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, I. kötet, Budapest, 1891
Túróczi-Trostler József: Magyar cartesianusok, Budapest, 1933
Bán Imre: Adatok Apáti Miklós életrajzához, Filológiai Közl. 1958
Magyar irodalom - világirodalom I. Budapest 1961
Mátrai László: Régi magyar filozófusok, Budapest 1961
Régi Magyar Költők Tára, Budapest, (1959 - 1962)
Új magyar irodalmi lexikon, Budapest, 1994
Magyar Nagylexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 2001
Pándy Árpád: Apáti Miklós munkásságáról, Irodalmi Szemle, 2006/3
  Apáti Miklós Társaság - Nagykaposon 2000. szeptember 1-jén megalakult civil szerveződés. Célja: egy politikamentes fórum működtetése, ahol az azonos érdeklődésű polgárok rendszeresen találkoznak, előadásokat hallgatnak és beszélgetnek társadalmi, művészeti és egyéb kérdésekről.

1662. december 4-én született Debrecenben. Tehetsége és neveltetése révén kora egyik jeles teológusa és filozófiai írója lett.

Életéről, utazásairól és családjáról a csonka állapotban fennmaradt útinaplóból, az Adversariá-ból tudhatunk meg legtöbbet.

Első életrajzírója Weszprémi István (1723 - 1799) orvos és orvostörténész volt. Korabeli feljegyzések alapján megalkotta a máig alapvető forrásmunkának számító, 400 orvos életrajzát tartalmazó négy kötetből álló művét (Succincta medicorum Hungariae et Transylvaniae biographia 1-4.) -, amely e tekintetben máig alapvető forrásmunkának számít -, benne bőven írt Apátiról. Akkor még birtokában volt az azóta már sajnálatos módon elkallódott Utilitas pathematum animorum c. Apáti-kézirat, melyben életéről, családi körülményeiről számolt be. Weszprémi még találkozott és beszélt 1787 táján olyan emberekkel, akiket Apáti gyógyított meg betegségeikből, miután az orvostudomány alapjait is elsajátította.

Apátinak számos munkája, teológiai értekezése megjelent nyomtatásban. Érdekességként tartják számon saját kézzel írott Albumát (Emlékkönyv), amelyben külföldi útja során az általa nagyra tartott és tanulmányi idején vele kapcsolatba került tudósok, orvosok bejegyzéseit gyűjtötte egybe, azok ily módon adván tanújelét tiszteletüknek és barátságuknak. Jelenleg a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárban őrzik.

Apáti Miklós szellemi fejlődését bizonyára meghatározta az a családi közeg, ahonnan származott.

Dédapja Melius Juhász Péter (1536 - 1572) egyháztudós, a magyar egyháztörténet jeles képviselője. Wittenbergben járt egyetemre, 1558-tól Debrecenben protestáns lelkész, 1562-től püspök. Hátrahagyott munkáiból jelentősek prédikációinak gyűjteményei, melyek kora hitvitázó irodalmának fontos művei. Kiadta az első magyar református imakönyvet és énekeskönyvet, Kálvin kátéját lefordította. Később maga is írt katekizmust. Kísérletet tett a teljes Biblia lefordítására, ebből azonban csak az Újtestamentum (1567) és néhány ószövetségi irat jelent meg. Halála után adták ki Herbáriumát, ez volt az első magyar nyelvű tudományos igényű munka a gyógynövényekről. A család Debrecenben köztiszteletnek örvendett. Ennek bizonytéka, hogy érdemei elismeréséül özvegyét és két lányát a város felmentette mindennemű adó- és teherviselés alól. A piacon álló házát pedig a város vásárolta meg lelkészlaknak.

Édesapja, Apáti Miklós városi hivatalt viselt, 14 évig volt tollnok (scriba), 12 évig tanácsos és bíró. Tragikus körülmények között hunyt el.

És nem utolsósorban hatottak gondolatvilágára olyan jeles, tudományokban jártas tanítói mint Mártonfalvi György, Szilágyi Tönkő Márton és Lisznyai Pál, akikről felnőttként is kegyelettel emlékezett meg munkáiban.

Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte. 1681-ben az akadémiai hallgatók, a "tógátusok" közé nyert felvételt. Két év múlva az ötödik, azaz a "quintarius", a következő évben a negyedik, azaz a "quartarius" osztály tanítójává léptették.

Huszonhárom esztendős korában, 1685.június 8-án tanulmányai folytatása céljából külföldre utazott, előbb Leydenben, Franekerben, majd Utrechtben tanult. 1687-ben Amszterdamba került.

Itt ismerkedett meg Misztótfalusi Kis Miklóssal (1650 - 1702), aki betűmetsző, nyomdász és teológus volt. Róla tudnunk kell, hogy miután elsajátította a nyomdatechnika minden fázisát, nyomdászként is dolgozott Amszterdamban. Többek között alapítványt hozott létre a Hollandiában tanuló magyarok támogatására. Saját költségén kiadta a Szentírás egészét tartalmazó, ún. aranyos Bibliát (1685), Szenci Molnár Albert zsoltárfordításait (1686) és önálló Új Testamentomát (1687). Az egyház hívására 1689-ben hazatért. Előtte Apátira bízta az általa kinyomtatott bibliapéldányok és más könyvek hazaszállítását Erdélybe.
1689. szeptember 5-én útnak is indult a több láda könyvvel. A könyvcsomagokat Amszterdamban hajóra rakták, szélvihar közepette kötöttek ki Danzig kikötőjében. Itt útitársával, Bánki Jánossal együtt letartóztatták és egy hónapig borzalmas körülmények közepette fogságban tartották. Lengyelországon keresztül, sok gyötrelem után - még a Visztula jege is beszakadt alattuk - megérkeztek Jaroszlóba, ahol újabb megpróbáltatás várt rájuk, kétheti börtönbüntetés. 1690 január közepén érték el a Duklai hágót. Ekkor Zaboricky Sándor lengyel gróf parancsára egész június 8-ig vasra verve szenvedtek, mígnem Abafi Mihály, Erdély fejedelmének közbenjárására kiszabadultak. 1690 június közepén érkeztek haza. Viszontagságairól maga számolt be útinaplójában, a fent említett Adversariá-ban.

Hazatérte után előbb Galambos Ferenc (1654 k. - 1713) udvari papja lett Deregnyőn, aki kuruc tábornok volt, Thököly Imre híve. 1684-től Ungvár parancsnoka. 1711-ben követte Rákóczit Lengyelországba, ahonnan amnesztiával tért vissza.

1691 decemberében Barkóczy főnemes családjában nevelkedett művelt lányt, Varannai Klárát vette feleségül. Házasságukból született gyermekeik: József, Gábor, Juliána, Mária, Klára, Krisztína.

Tehetséges tudós és jó képességű szónok hírében állt. Hamar megnyerte az emberek megbecsülését, tiszteletét, az egyházak tetszését. A fennmaradt feljegyzések szerint az egyházi gyülekezetek szinte versengtek érte. Erdélyi János A hazai bölcsészet múltja c. tanulmányában ezt írja: ,,Mint nagy hírű szónok és ritka tudós, vetélkedésig ragadá az egyházak szeretetét. Kerestetett." Előbb Ung megyében, Kaposon és Dobóruszkában lelkész, majd a Zemplén megyei Lasztócon, Toronyán és Bodrogkeresztúron. Szülővárosa, Debrecen 1721-ben hazahívta, ahol városi tanácsos és a külvárosi kórház lelkésze lett. Megismerte a betegségtől szenvedők testi és lelki kínjait, akiken segíteni próbált.

1724. december 24-én hunyt el Debrecenben, a Ceglédi kapun kívüli halottas kertben helyezték örök nyugalomra.

Álljon itt mindegy életútját összefoglalandó, általa írt latin nyelvű sírvers, amely magyar fordításban a Succincta bilingvis kiadásában (Bp., 1970 IV.64 - 115.old.) jelent meg:

  ,,Ebbe a kőúrnába tette bele testét Miklós,
Ősei is hordták mind az Apáti nevet.
Debrecen adta bölcsőjét, Leyden tudományát,
Dancka és Dukla sötét napjainak keretét.
Apafi megszabadít, s a prókátusság idején ott
Törte Galambos urat épp a nehéz tanulás.
Voltam még Kaposon, majd jött Dobóruszka,
Varannó,
Húsz meg egy esztendő: emberek üdve a cél.
Lasztócon, Toronyán négy év telt el tanítással,
Küzdöttem Krisztus bajnokaként ezalatt.
Debrecen és Keresztúr hét év még az időmből.
Nem művelte soká, oh szeretet talaját!
Hatvan meg három volt életem évei száma,
Itt lent már testem, csontjaimból hamu lesz.
Lelkész és orvos voltam, ki követte Lukácsot,
Testnek-léleknek adtam az írt egyaránt.
Bár itt fekszik a testem, mennybe jutott el a
lélek
S ott az örök gyönyörűt élvezi végtelenül.
Sajt magának állíttatta."
  Latin nyelvű munkáinak egy része megjelent nyomtatásban. Magyar nyelven írt alkalmi imádságai, prédikációi, elmélkedései - utóbbiakat gyógyításra is használta - csak töredékben maradtak fenn.

A filozófiában René Descartes, a teológiában Johannes Coccejus, az egyházigazgatási elvekben William Ames követője volt.

Descartes, latinosan Renatus Cartesius (1596-1650) francia filozófus, matematikus, természettudós. Elve szerint a megismerés alapja a kételkedés: aki kételkedik, az már gondolkodik. Az ember nem tökéletes, hisz kételkedik, mégis rendelkezik a tökéletesség fogalmával, ami csak úgy lehetséges, hogy ezt egy tökéletes lény - Isten - ültette el a lelkében. A megismerés általa megfogalmazott szabályait minden létező tudományban alkalmazhatónak vélte. Az újkortól alig van jelentős gondolkodó, aki ne szembesült volna tanaival. A 17. és 18. század egyik uralkodó filozófiai irányzata, a kartezianizmus, mely szorosan kapcsolódik a tanításához.

Coccejus Johannes, eredeti neve Hans Koch vagy Coch (1603-1669) latinul író német református teológus. Ő indította el a 17. században azt a kálvini alapozású, sajátos teológiai irányzatot, amely a teológiát gyakorlati tudománynak tekinti, célja a hívő életre való elvezetés. A teológia egyetlen forrásának a Bibliát tekintette. E régi protestáns eszme felújítására azért volt szükség, mert a református egyházszervezet gyakran hivatkozott már saját - püspöki, zsinati - határozataira.

Ames William (1576-1633) angol puritán teológus és filozófus. Fő törekvése a bibliai és a kálvini erkölcsi elvek megfogalmazása és gyakorlati megvalósítása volt. Műveiben az etikának a teológiához való közelítésére törekedett.

Apáti főmunkájának tekinthető a racionális gondolatokban bővelkedő Vita triumphans civilis, sive universa vitae humanae periheria, ad mentem illustris herois et philosophi (A győzedelmes világi élet, azaz az emberi élet egész terjedelmének egyetlen középpontból való levezetése Descartes Renatus úr, a tudós főember és filozófus szellemében) című, Amszterdamban 1688-ban kiadott tanulmánya. Az alcímben megjegyzi, hogy leginkább Cartesius-tól (latinosan), azaz Descartes-tól merített témájához, de mindazoktól is, akiknek követői volt (Szilágyi Márton, Poiret Péter).

Fent említett munkájának előszavából egyértelműen kitűnik, hogy az emberi cselekedeteket mélyebb vizsgálatnak vetette alá azért, hogy az, aki követi az általa felvázolt utat, győzedelmeskedjék az élet adta problémák fölött. Maga a cím előrevetíti, hogy nem a hétköznapi élet viszontagságairól kíván szólni, hanem a polgári (civilis), emberi (humana) és egyetemes (universa) életről. Aki tanait követi, az győzedelmeskedik (triumphans). Összefoglalja a számára fontos, az élet egészére vonatkozó alapvető filozófiai fogalmakat mint erkölcs és kötelesség magunk, mások és Isten iránt.

A munka huszonkilenc szakaszra oszlik. Alapfilozófiáját a szabadakarat eszméjére alapozza, megdönti a fátum, azaz a végzet tanát. Az isteni szabadság egyleges, mert semmi jó vagy igaz nem történhet meg korábban mint ahogyan annak eszméje megfogalmazódott az isteni észben. Az egyénben felfedezett szabadakarat nem terjed ki mindennemű gondolkodásra, mert vannak gondolatok, melyek függetlenek a szabadakarattól. A szabad elme előbb megvizsgálja gondolkodásának tárgyát, kívánságait fékezi és a jóra fordítja, mindezt az Isten iránti szeretetből teszi. Ilyenek a félelem, szeretet, harag, szemérem.

Négy fő erényt különböztet meg: ildom, mérséklet, derékség, igazság.

Az ildomnak (prudentia, azaz okosság, körültekintés) több fajtája van Apáti szerint. Van politikai ildom a nemzetek, tartományok igazgatásában, van katonai ildom békében és hadviselésben, végülmagán ildom, ami mindenkinek saját belügye.

A mérséklet fajtái: a józanság (az életmódban) és a szüzesség (a személy tisztasága), de ide sorolandó a szerénység, szelídség, kegyelmesség. A fejedelmi erényről Plutharkoszt idézve írja: "mint a bolygó csillagok annál csendesebben mozognak, mennél fentebb járnak, úgy mennél nagyobb tekintélyűek a fejedelmek, annál jobban kell tudni magokat mérsékelni."

A derékséghez (állhatatosság) szükség van lélekerőre, ide azok az erények, fogalmak sorolhatóak, melyeket változtatás nélkül el kell fogadnunk, mint halál, vallás, haza, szülő, nő, gyermek, rokon, barát.

A negyedik fő erény az igazság. Amíg az előző három erényt az egyén magában gyakorolja, addig az igazság mások felé gyakorlandó erény. A fő jó nem a testre, hanem az elmére tartozó dolgokban keresendő, vagyis a szabadakarattal való helyes cselekvésben. Felveti a lelkiismeret kérdését, mely lehet kétes, gyönge, téves, az egyéntől függő vagy az egyén magát kötelezi az általa megítélt legjobb cselekedetre.

Megfogalmazza a magunk iránti kötelességet: a lélek művelése és képességeinek hasznosítása. Felebarátaink iránti kötelességeink: tisztesség, másokat nem bántalmazni.

A továbbiakban taglalja a fejedelmek, polgárok, szülők, gyermekek, urak és szolgák kötelességeit.

Munkájában több verset (erkölcsi emlékverseket, példabeszédeket) idéz Beniczky Pétertől (1603-1664), amelyeket ő maga fordított le latin nyelvre az eretihez hű versformában, epikus tizenkettesekben.

Apáti Miklóst kora legnagyobb cartesianus-coccejanus gondolkodójának tartják.

  Felhasznált irodalom:
  Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, I. köt., Budapest, 1851
Erdélyi János: A hazai bölcsészet múltja,1856
A Pallas Nagy Lexikona I. kötet, Budapest, 1893
Régi Magyar Költők Tára, Budapest (1959 - 1962)
Új magyar irodalmi lexikon I. kötet, Budapest, 1994
Magyar Nagylexikon I. kötet, Budapest, 2001